cucc

Új város, új emberek, új felfedezni valók. Éppen ennek a három dolognak a fényében úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha egy kicsit szétnéznénk. Bizsu és én úgy is nagyon jó csapat vagyunk, ha városjárásról, és főleg kirakat nézegetésről van szó. Egyszerűen eszméletlen egy kis szőrcsomó. Képes napestig caflatni velem a városban, csak azért, hogy vele töltsek egy kis időt.
Tény, hogy nem vagyok az a kiöltözős, plázában lebzselő típus, de ennek ellenére mégis megnyugtatóan hat rám, a kirakatok nézegetése. Talán éppen ezért is feledkeztem meg az időről, és arról, hogy nem ártana azért egy két falatot bekapnom. Úgyhogy  elindultunk egy amolyan élelem beszerző körútra bizsuval aminek eredményeként ráleltünk egy jópofa kávézóra, ahol a kinti részen foglaltunk helyet. Egyrészt azért mert Bizsuval nem mehettem volna, hiszen kutyáknak tilos, másrészről meg annyira szép időnk volt. Sütött a nap, csicseregtek a madarak és amióta itt vagyok, most először nem gondoltam arra, hogy butaság volt idejönni.
A kiskutyám pórázát letettem a székem karfájára, és kedvesen, de azért kellő szigorral megmondtam neki, hogy maradjon ott ameddig vissza nem érek. Muszáj volt kimennem a mosdóba, és ha már ott voltam akkor rendeztem is a számlát és a rendelésemet.
Nem voltam bent szerintem öt percnél tovább, de amikor kiléptem az ajtón, már feltűnt, hogy a kiskutyám nem ül ott ahol hagytam. Először csak azt hittem, hogy meglátott valamit és esetleg át ment az asztal másik oldalához, amit onnan nem lehetett látni ahol jelenleg álltam. De ahogy egyre közelebb lépkedtem, rá kellett döbbennem, hogy Bizsu nincs ott. Sőt egyáltalán nincs sehol.
A vér egy pillanat alatt kiszaladt a lábaimból, és ha nincs ott a szék amire lehuppantam akkor tuti a földön kötök ki. Most mégis mit csináljak? Járjam körbe az egész környéket, miközben a nevét kiabálom? Vagy hívjak rendőrt? Vagy most mégis mit lehet ilyenkor tenni? Mert majdnem 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem csak elcsavargott, hanem valaki elvitte. De kicsoda? Hiszen az én kicsikém, nem olyan akit csak úgy csendben el lehet cibálni.
Minden esetre vettem egy nagy levegőt , letörtem egy darabot a csokis muffinomból, bekaptam  és elindultam egy tőlem nem messze üldögélő srác irányába. Ránézésre  olyan velem korúnak gondolnám, talán egyetemistának, talán Ő látta mi történt és segít nekem.
- Szia! Bocsánat, hogy megzavarlak, de nem láttál itt egy fehér kiskutyát? Rózsaszín nyakörv és ezüst színű biléta volt a nyakában. egyedül, vagy esetleg valakivel. Valaki furcsával, talán olyannal akivel nem szeretett volna elmenni? – néztem reménykedően a srácra, miközben rájöttem, hogy ha nem kerül elő Bizsu akkor abba én bele fogok bolondulni.

Új város, új emberek, új felfedezni valók. Éppen ennek a három dolognak a fényében úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha egy kicsit szétnéznénk. Bizsu és én úgy is nagyon jó csapat vagyunk, ha városjárásról, és főleg kirakat nézegetésről van szó. Egyszerűen eszméletlen egy kis szőrcsomó. Képes napestig caflatni velem a városban, csak azért, hogy vele töltsek egy kis időt.
Tény, hogy nem vagyok az a kiöltözős, plázában lebzselő típus, de ennek ellenére mégis megnyugtatóan hat rám, a kirakatok nézegetése. Talán éppen ezért is feledkeztem meg az időről, és arról, hogy nem ártana azért egy két falatot bekapnom. Úgyhogy  elindultunk egy amolyan élelem beszerző körútra bizsuval aminek eredményeként ráleltünk egy jópofa kávézóra, ahol a kinti részen foglaltunk helyet. Egyrészt azért mert Bizsuval nem mehettem volna, hiszen kutyáknak tilos, másrészről meg annyira szép időnk volt. Sütött a nap, csicseregtek a madarak és amióta itt vagyok, most először nem gondoltam arra, hogy butaság volt idejönni.
A kiskutyám pórázát letettem a székem karfájára, és kedvesen, de azért kellő szigorral megmondtam neki, hogy maradjon ott ameddig vissza nem érek. Muszáj volt kimennem a mosdóba, és ha már ott voltam akkor rendeztem is a számlát és a rendelésemet.
Nem voltam bent szerintem öt percnél tovább, de amikor kiléptem az ajtón, már feltűnt, hogy a kiskutyám nem ül ott ahol hagytam. Először csak azt hittem, hogy meglátott valamit és esetleg át ment az asztal másik oldalához, amit onnan nem lehetett látni ahol jelenleg álltam. De ahogy egyre közelebb lépkedtem, rá kellett döbbennem, hogy Bizsu nincs ott. Sőt egyáltalán nincs sehol.
A vér egy pillanat alatt kiszaladt a lábaimból, és ha nincs ott a szék amire lehuppantam akkor tuti a földön kötök ki. Most mégis mit csináljak? Járjam körbe az egész környéket, miközben a nevét kiabálom? Vagy hívjak rendőrt? Vagy most mégis mit lehet ilyenkor tenni? Mert majdnem 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem csak elcsavargott, hanem valaki elvitte. De kicsoda? Hiszen az én kicsikém, nem olyan akit csak úgy csendben el lehet cibálni.
Minden esetre vettem egy nagy levegőt , letörtem egy darabot a csokis muffinomból, bekaptam  és elindultam egy tőlem nem messze üldögélő srác irányába. Ránézésre  olyan velem korúnak gondolnám, talán egyetemistának, talán Ő látta mi történt és segít nekem.
- Szia! Bocsánat, hogy megzavarlak, de nem láttál itt egy fehér kiskutyát? Rózsaszín nyakörv és ezüst színű biléta volt a nyakában. egyedül, vagy esetleg valakivel. Valaki furcsával, talán olyannal akivel nem szeretett volna elmenni? – néztem reménykedően a srácra, miközben rájöttem, hogy ha nem kerül elő Bizsu akkor abba én bele fogok bolondulni.